Ez egy kísérleti poszt lesz, az agyam radioaktív részeinek segítségével, megpróbálok értelmet adni az értelmetlennek tűnő képeknek, hogy ne csak pusztán a bizarr képeket lássátok, amitől elszörnyedtek és azt mondjátok hogy „húúúú, az durcza!” hanem esetleg mosolygósra váltson a logó az arcotokra, vagy éppen összenézz a melletted ülővel(bár nem hiszem, hogy nagy dobra vered, hogy szereted a bizarrt) és azt mond, bameg pont erre gondoltam vagy valami ilyesmi!
Az első képen látható asszony egy dubai olajsejk elhasználódott felesége! Ezt a következtetést abból vontam, le, hogy látni a mellén, hogy a sok rongyábaszás következtében elcsúszott a műanyag az fénykorában még oly fenséges csecsében. Manapság már csak ilyen kapcsolat építő játékokra használják, ha valami komolyabb meghibásodás keletkezik még benne, szerintem nem fognak vele gecizni, kibasszák a szemétbe és vesznek másikat! Arrafelé így megy ez! De azé meghátmeg!
A szövegem feletti és alatti kép egy régen nagy bizalmat élvező nevelési eszközt mutat be, név szerint a kipicsázást, manapság ez a módszer a sok liberális neoköcsög ultraokos családterapeuta szerint elavult, ezért van az, hogy például én is azzal töltöm az szabadidőmet, hogy szaros-véres-köpós-buzis képekkel foglalkozok, a helyett, hogy nyomnám a CS-t mint egy normális tini!
A fenti képen egy a panda anyák odaadásával megáldott úriembert vélhetünk felfedezni, ugyanis a panda bocsok a születése után képtelenek még szarni is, ezért a szegény panda muter kénytelen minden hasgörcsnél kinyalni a bocsának a petyhüdt valagát. Ez embereknél ugyan indokolatlan, habár én szeretem, ha nyalják a picsám, de olvashattunk már olyanról, hogy valaki előző életében panda volt.(Egyébként reinkarnációnak hívják) Egy olyan kis fürge nyelvtől meg Te is arconszarnád gátlástalanul!
Az a bundesliga hajú Freddy Mercury imitátor nem értem miért köpi szájba azt a szerencsétlen a gecijével! Így egy csomó életre való sperma ment pocsékba, pedig manapság alig szaporodik a nemzetünk.
Aztán rá kell, hogy jöjjek, hogy nem a pandás szisztéma a nyerő, hanem az a csaj egyszerűen csak egy csoki kinyomó robosapiens, vagy egy válságverziós fagyigép!
Mindig is tudtam, hogy Butthednek kicsi a cerkája az mellett, hogy retardált! Most a nyersklónja be is bizonyítja nekünk, de legalább „Ohhhh ye szákk-szákk van!”
Sosem értettem ezt a fisting dolgot(mert ezt a pinában kurkászást így nevezik), de rájöttem, hogy nekem gyenge a fantáziám, mivel a megoldás igen egyszerű! Mindenki tudja, hogy a nők álltalában elhagyják a szarjaikat, egyik a kulcsát, másik a hajcsatját és így tovább, na most ismerve a női logikát, evidens, hogy minden kis „nyílásban” megnézik, főleg úgy, hogy cifrább dolgokat is dugtak már oda. Ennek a másik verziója mikor hím fistingeli a csajt, ilyenkor meg az van, hogy a csaj nem találta meg, de azért még az urával is átnézeti az egész „házat”…
Batman volt az első perverz híresség aki kikerült a nagyközönség elé, teljesen normális dolog, hogy neki is voltak bizonyos igényei a vérszopáson meg Joker szopatásán kívül. A fenti kép ezek szerint Batman egyik kéjvágya.
A punci ph értékének vizsgálata egy nagyon fontos dolog a nők tisztaságának szempontjából. Ha egy 10 colos csővel kezelik az ánuszt a vizsgálat közben, sokkal könnyebben elérhető a kívánt érték.
Az alsó és felső képeken egy rituális büntetési szertartást láthatunk, amiben sámán lányok hajtanak végre végbél sokkolást a rossz szellemek kiűzése végett. Egy háttér információ! Mikor meséltem Csirkebubusnak erről a szeánszról már láttam a szemében azt a fura csillogást, amit először akkor láttam, amikor ki akarta belőlem a kéjnedvet. Másnap már küldte is ezeket a képeket. Nem hiszem mondjuk, hogy valóban Ő lenne a portfóliókon, mert szerintem nem ilyen koczkás a hasikájam de abban biztosak lehetünk, hogy nem egyszer végrehajtotta már a szertartást.
Régi hiedelem, hogy az emberi vizelet fogyasztása betegségeket kezel, és a megelőzésben is nagy szerepet játszik. Mint a plasztikai sebészetet vagy a bélyeggyűjtést, ezt is túlzásba lehet vinni, igazából steril állapotában teljesen fogyasztható, (kérdezzétek meg erről Bubust!) csak a pisi izű büfi kellemetlen egy kicsit!
A nemi szerv 230 Voltos vezetékkel való körbetekerése a hímvessző növekedéséhez vezet, a nyállal való kezelése a kiszáradás elkerülését szolgálja! Próbáld ki és küldjél képeket!
Japánban és nem japánban nagy hangsúlyt vezetnek minden féle állat védelmére, a világhírűen jó közérzetű kutyák, macskák, polipok mentálhigiénés egészségét, az erre szerződtetett lányok biztosítják.
És innentől megállta tudományom!LoL a poszt hátralevő felében csak a képeket láthatjátok, úgyhogy csináld magad címszóval találd ki a disztrojt Te magad!