Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

 Harmadik fejezet - A szereplők kiheverik fáradalmaikat, ismét találkoznak, ez azonban tragikus drámába torkollik.

Jó pár nap eltelt a különös este óta, mely még különösebb véget ért a 3269-es fiákeres és a rendőr közreműködésével, de Bebascu herceg még mindig a sebeit nyalogatta. Az ostornyomok már behegedtek; a pamlagon heverészett a Grandhotel egyik különtermében, és a Le Journal bűnügyi rovatát olvasgatta; az mindig felizgatta. Most is volt benne egy bizsergetően izgalmas kis történet. Valami éttermi mosogatólegény megsütötte az egyik kis kukta seggét, aztán azon melegében megfarkalta, s közben jóízűen csipegetett az ifjú ropogósra sült, véres püspökfalatjából. A jobb sorsra érdemes rostonsült iszonyú sivalkodására összecsődült a szomszédság, s hamarosan lakat alá került a szadista mosogató. Az esetet a lehető legnagyobb részletességgel tálalta az újság, a herceg széles vigyorral olvasgatta a cikket, lassan, komótosan veregetve faszát, melyet közben előhalászott nadrágjából.

Ekkor valaki kopogott az ajtón. A herceg szólt neki, hogy jöjjön be. Egy üde kis szobalány volt főkötőben, kötényben. Levelet hozott, s elpirult, amikor meglátta Mony illetlen öltözékét.
- Ne szaladjon el, szép szőke kisasszonyka - mondta neki Mony a nadrágját gombolgatva -, egy kis mondanivavóm van magának.
Közben bezárta az ajtót, aztán átkapta Marietta derekát, és mohón belecsókolt a szájába. Eleinte ficánkolt a kicsike, összeszorítva ajkát, de aztán lassanként engedett a nyomásnak, s hagyta szétfeszíteni. Mony azonnal bedugta a nyelvét, Marietta pedig ráharapott, s meg-megnyalintotta a szélét.

A fiatalember egyik kezével átfogta a derekát, a másikkal felhajtotta a szoknyáját. Nem volt rajta bugyi. Alányúlt, és meglepve tapasztalta, milyen vastag és kerek a combja, hiszen amúgy sovány volt és magas. Marha szőrös volt a picsája. A herceg keze hamarosan mélyen benn járt a meleg, nedvedző nyílásban, Marietta meg hagyta, még a hasát is előredugta. Addig-addig matatott Mony sliccén, míg sikerült kigombolnia, s kezével is megtapinthatta a fenséges kéjlécet, melyet bejövet csak a szemével gusztálhatott.
Gyöngéden rejszolgatták egymást; a férfi a lány csiklóját morzsolgatta, a lány hüvelykujjal Mony faszának nyílását nyomogatta. Mony a pamlagra lökte, a lány fenékre huppant.
Mony a vállára tette a lány lábát, Marietta kigombolkozott, előbuggyantotta kőkeményen meredező dudáit, Mony rábukott, s közben benyomogatta faszát a leányzó lángoló lukába. Marietta hamarosan nyögdécselni kezdett:
- Most jó, most jó... de jól csinálod...
Azzal összevissza löködni kezdte a seggét, s a herceg fasza hamarosan tocsogott a lében.
- Nesze... élvezek... nesze... a tiéd - hörögte a lány.
Aztán minden átmenet nélkül elkapta Mony faszát, s így szólt:
- Átszállás következik.
Kirántotta a picsájából, s kicsit lejjebb, egy másik, szabályos kerek lyukba irányította, mely mint küklopszszem kandikált kifelé a két fehér, hamvas, húsos félgömb közül.
A pinalével vastagon beolajozott dugattyú könnyedén belecsusszant a hengerbe, s a herceg, rövid, de annál sebesebb zakatolás után az egész gecijét belebombázta a csinos szobalány seggébe. Aztán kirántotta a farkát; nagyot cuppant, mint a dugó, ha kihúzzák az üvegből, a végén pedig némi szarral kevert geci lengedezett. Ekkor csöngetés hallatszott a folyosóról. "Meg kell néznem, hogy mi az" - mondta Marietta, s már szaladt is kifelé, miután megcsókolta Monyt, aki két aranyat adott neki. Amint bezárult az ajtó,
Mony megmosta a faszát, aztán kibontotta a levelet, s a következőt olvasta benne:

"Te deli román vitéz!
Mi van veled? Remélem kipihented a fáradalmaidat. De nehogy elfelejtsd, mit mondtál nekem: Tizenegyezer vesszőt kapjak a fenekemre, ha nem bírok végig húsz menetet. Nem bírtad hússzor, úgy kell neked...
A múltkor Alexine baszodájában fogadtunk a Duphot utcában. De most, hogy ismerünk, jöhetsz hozzám is.
Alexine-nél nem lehet. Még engem sem ereszthet be. Azért van baszodája. Nagyon féltékeny a szenátora. Nekem tökmindegy; a szeretőm felfedező, most épp az Elefántcsontparton eszi a fene, néger nőkkel gyöngyöket fűzöget.
Jöhetsz hozzám, a Prony utca 214-ben lakom. Négy órára várunk.
Puncilina de Chegbecourte"

A herceg azonnal az órájára nézett. Délelőtt tizenegy volt. Csöngetett, jött a masszőr, megmasszírozta, aztán annak rendje-módja szerint seggbe kúrta. A herceg éledezni kezdett. Megfürdött, s frissnek, tettrekésznek érezte magát, amikor megint csöngetett. Jött a fodrász, megnyírta és nagy műgonddal seggbe kúrta. Aztán a pedikűrös-manikűrös következett. Lenyisszantotta a körmeit, aztán csitt-csatt, ő is seggbe kúrta. A herceg végképp erőre kapott. Kisétált a bulvárra, kiadósan megebédelt, aztán fiákerbe ült, és a Prony utcába hajtatott. Puncilina egyedül lakott egy kis kastélyfélében. Egy öreg szolgálólány engedte be Monyt. A ház berendezése kitűnő ízlésről tanúskodott.

Egy hálószobába jutott, melyben egy alacsony, de nagyon széles rézágy terpeszkedett. A padlóra vastag, süppedős állatbőrök voltak terítve. A herceg gyorsan vetkőzni kezdett, s mire Alexine és Puncilina bejöttek bájos pongyoláikban, már meztelen is volt. A lányok elkacagták magukat, csókolgatni kezdték. Mony először is leült, aztán jobbról-balról a combjára ültette a lányokat, s felhajtotta a szoknyájukat, de finoman, illedelmesen, csak annyira, hogy érezze bőrén a csupasz seggüket. Aztán birizgálni kezdte a puncijukat, egyiket jobbal, a másikat ballal, a lányok meg a faszát csiklandozták. Mikor már kellőképp felizgultak, így szólt,
- Most pedig, leánykáim, kezdődik az iskola.
Szembe ültette őket, majd némi gondolkodás után ekképp folytatta:
- Sajnálattal kell tapasztalnom, hölgyeim, hogy nem húztak bugyit. Szégyelljék magukat. Azonnal pótolják a mulasztást.
Mikor visszajöttek, megkezdődött az óra.
- Alexine Capbea kisasszony, hogy hívják Itália királyát?
- Ha csak erre vagy kíváncsi, hát fogalmam sincs róla - mondta Alexine.
- Mars az ágyra! - rivallt rá a tanár úr.
Háttal feltérdepeltette az ágyra, felhajtotta a szoknyáját, széthúzta a bugyija hasítékát, ahonnan két vakító fehér félteke bukkant elő. Akkor elkezdte verni a tenyerével; a far hamarosan pirosodni kezdett. A szép seggű Alexine egyből begerjedt, de a herceg sem bírta sokáig. Átkarolta, a pongyoláján keresztül, belemart a csöcsébe, aztán lecsúsztatta a kezét, megcsiklandozta a peckét, és érezte, hogy csupa lucsok a picsája.
Alexine sem tétlenkedett; megmarkolta a herceg dákóját, és Sodoma szűk ösvényére vezette. Előredőlt, jól feltolta a farát, hogy Mony fasza könnyebben utat találjon belé. A makk egy-kettőre becsusszant, aztán ment utána a többi is. Puncilina egy kicsit irigykedett, de aztán ő is odafeküdt az ágyra és elkezdte nyalni Alexine pináját, az meg úgy élvezte a kettős ünneplést, hogy szinte elsírta magát. Olyan veszettül vonaglott, mintha szenvedne. Torkából kéjes hörgés tört fel. A bunkós fasz valósággal szétfeszítette a seggét, döngette a válaszfalat, melynek túloldalán Puncilina fürge nyelve takarította be a szorgos munka zaftos gyümölcsét.

Mony hasa oda-oda csattant Alexine seggéhez. A herceg hamarosan nagyobb sebességre váltott. Harapdálni kezdte a lány nyakát. A farka hatalmasra duzzadt. Alexine nem bírta tovább a rászakadó boldogságot; rároskadt Puncilina arcára, de az csak nyalta tovább rendületlenül, a herceg sem hagyta lerázni magát, inkább zuhant vele ő is. Még egyet-kettőt lökött, aztán belelőtte gecijét. Alexine ott maradt elnyúlva az ágyon, Mony ment mosakodni, Puncilina pedig felállt: pisilnie kellett. Fogott egy vödröt, szétvetett lábbal fölé állt, felemelte a szoknyáját, jó nagyot húgyozott, aztán hogy felszárogassa azt a néhány cseppet, ami a szőrén maradt, egy pici, édes, diszkrét kis fingocskát suvasztott ki, amivel borzalmasan fölizgatta Monyt.
- Szarj a kezembe, szarj a kezembe! - kiáltotta a herceg.
A leány elmosolyodott; Mony mögéje guggolt, ő meg kicsit lejjebb eresztette a seggét, és elkezdett nyomni. Pici, átlátszó batisztbugyija volt, melyen keresztül látni lehetett szép, izmos combját. Áttört, fekete harisnyája a térde fölé ért, csodálatosan érvényesült benne szép vonalú, se nem túl kövér, se nem túl sovány lábikrája. A segge gyönyörűen kidomborodott, a bugyi szétfeszülő hasítéka elragadó keretet szolgáltatott hozzá. Mony figyelmesen szemügyre vette a két barnás-rózsaszín, pihés, bővérű halmot. A hátgerinc alsó vége kicsit kiállt; ott kezdődött a segg vágata. Szélesen indult, aztán egyre keskenyebb és egyre mélyebb lett, ahogy egyre több lett a hús körülötte; és aztán jött a barna, kerek, csupa ránc lyuk. Puncilina nyomta, nyomta; a nagy erőlködéstől először is kitágult a lyuk, aztán kifordult belőle egy sima, rózsaszín bőrleffentyű, mely olyan volt, mint egy elcsücsörített ajak.
- Szarjál már! - kiáltotta Mony.
Hamarosan felbukkant egy icipici, hegyes kis szardarabka, kidugta a fejét, és visszahúzódott a barlangjába. Aztán megint előbújt, s lassan, méltóságteljesen jött utána a hurka is: emberi végbél még nem produkált szebbet.
A zsíros szar csak jött-jött lefelé, oly rendíthetetlen lassúsággal, mint egy hajókötél. Kecsesen himbálózott a segg egyre jobban szétfeszülő két partja között. Hamarosan lengedezni kezdett. A segglyuk még jobban kitágult, kicsit megrázkódott, s a meleg, gőzölgő szar belepottyant Mony várakozóan kinyújtott tenyerébe.
"Maradj úgy" - kiáltotta Mony, azzal előre-hajolt, szép tisztára kinyalta a segglyukat s közben a két tenyere közt hengergette a szarhurkát. Aztán kéjesen szétlapította, s szétpacsmagolta a testén. Puncilina vetkőzni kezdett, hogy ne maradjon le Alexine mögött, az már anyaszült meztelenül állt Mony fölött, áttetsző szőke valagát mutatva neki.
"Szarjál rám!" - kiáltotta Mony, és végignyúlt a földön. Alexine fölé guggolt. Mony elgyönyörködhetett a segge lyukában. Az első nyomásokra csak egy kis geci jött ki, ami még Monytól származott; de aztán megjött a szar is, sárgán, puhán, s mivel Alexine csak úgy rázkódott a vihogástól, hol ide, hol oda pottyant; úgyhogy Mony hasát hamarosan számtalan illatos meztelencsiga borította. 
Alexine közben pisált is, mégpedig egyenesen Mony faszára. A meleg sugártól éledezni kezdett a herceg keljfeljancsija, lassan emelkedni kezdett, megduzzadt, aztán mikor visszanyerte szokásos vastagságát, és az érett szilvához hasonlatos, vöröslő bunkója már majd kiverte Alexine szemét, a lány lejjebb guggolt, és a meredező vesszőt beigazította tátongó, szőrös picsájába. Mony gyönyörködött a látványban. Ahogy ereszkedett lefelé Alexine segge, mind jobban érvényesült ínycsiklandó gömbölyűsége. A gusztusos domborulatok egyre markánsabban rajzolódtak ki, a segg két partja határozottan elkülönült. Mikor leérkezett és teljesen elnyelte a faszt, hirtelen a magasba lendült, aztán bájosan liftezni kezdett, hol magasabbra, hol alacsonyabbra, csodálatos látvány volt. Mony úszott a szarban és
boldogságban; hamarosan érezte, hogy a hüvely összeszorul, Alexine pedig felhördült:
- Te disznó, jön... élvezek! - és csak úgy dőlt a lé.
Puncilina azonban, aki árgus szemekkel figyelte a műveletet és már alig bírt magával, lerántotta Alexine-t a karójáról aztán nem törődve vele, hogy ő is szaros lesz, rávetette magát Monyra, s kéjes sóhajtással betette farkát a pinájába.
Úgy döngölte, mint egy cölöpverő s minden egyes lökést hangos "Hamm!" kiáltással kísért. Ám Alexine sem hagyta annyiban, hogy kisemmizték, dühében előkapott a komódból egy szíjostort, s verni kezdte Puncilina seggét, aki ettől csak még szenvedélyesebben kezdte dobálni magát. Alexine izgalomba jött a látványtól, s egyre határozottabban, egyre keményebben ütött. Táncolt az ostor a fenséges fenéken.

Mony félrehajtotta fejét, és a szemközti tükörből nézte, hogy jár föl-alá Puncilina kövér valaga. Fölfele menet szétvált a két félteke, s egy pillanatra kivillant a rózsaablak, de aztán megint eltűnt, amikor lefelé menet a két dundi popó egymásnak szorult. Hegymenetben még a hatalmas faszt körbenyaldosó szőrös, lucskos pinaajkak is majdnem teljesen láthatóvá váltak. Az ostorozástól hamarosan vérvörös lett a
szegény valag, s most már kéjesen reszketett. Aztán az egyik ütéstől kiserkent a vér. Mindketten, az is, aki vert, és az is, akit vertek, úgy őrjöngtek, mint a bacchánsnők, egyik jobban élvezte, mint a másik. Mony is bevadult, és körmével hasogatta Puncilina selymes hátát. Alexine mellé jük térdelt, hogy kényelmesebben ostorozhassa Puncilinát.
Pufók segge, mely minden egyes csapásra megrándult, alig kétujjnyira táncolt Mony szája előtt.
Mony benyalt neki a híg szarig, aztán eszeveszett kéjmámorban beleharapott a jobb seggébe. Alexine feljajdult fájdalmában. A fog mélyen beszaladt a húsba, s bíborvörös, friss vér buggyant Mony tikkadt torkára.
Szürcsölgette, élvezettel ízlelgette enyhén sós, vasas zamatát. Puncilina segge ekkor vitustáncba kezdett. A szeme kifordult, csak a fehérje látszott, csupa szar volt a szája Mony testétől. Aztán a szaros szájról mély sóhaj reppent, s Puncilina egyszerre élvezett el Monyval. Alexine kimerülten, hörögve, fogát csikorgatva omlott rájuk, s mikor Mony belefúrta a száját a lyukába, néhány nyelvcsapás után elélvezett. Aztán elcsitult a vihar, egyet-kettőt még vonaglottak, majd a trió elnyúlt a szarban, vérben és geciben. Így aludtak el, s csak akkor ébredtek fel, amikor az ingaóra éjfelet ütött.

- Ne mozogjatok, zajt hallottam - szólalt meg Puncilina.
- Ez nem a szobalányom, ő már megtanulta, hogy ilyenkor ne zavarjon. Már nyilván lefeküdt.
Mony és a két nő homlokán hideg veríték gyöngyözött.
Hajuk égnek állt, s a borzadály fel-alá futkosott csupasz, szaros testükön.
- Valaki járkál - suttogta Alexine.
- Valaki járkál - erősítette meg Mony.
Ekkor kinyílt az ajtó, és az éjszakai utcáról beszűrődő gyér fényben két emberi árnyalak tűnt fel; felöltőjük gallérja fel volt hajtva, fejükön keménykalap. Az egyik hirtelen felkattintotta az elemlámpáját. A fénycsóva végigpásztázta a helyiséget, de a betörők egyelőre nem vették észre a padlón lapuló társaságot.
- Marha büdös van - mondta az egyik.
- Azért csak menjünk be, nyilván van egy kis dohány a fiókban - felelte a másik.
Puncilina közben odakúszott a kapcsolóhoz, s hirtelen felgyújtotta a villanyt.
A betörők elhűlve meredtek a szaros testekre.
- Beszarok - mondta az egyik. - Ne hívjanak L'Obassonak, ha láttam még három ilyen görényt.
Nagy barna óriás volt, még a keze is szőrös, s bozontos szakálla még ocsmányabbá tette.
- Nekem okés a téma - mondta a másik. - Én szeretem a szart, szerencsét hoz.
Ez meg egy gizda kis félszemű gengszter volt, kialudt cigarettacsikkel a szája sarkában.
- Igazad van, Himbalique - mondta L'Obasso - én már bele is léptem, úgyhogy most az a szerencse fog érni, hogy megkettyintem a nagyságát. De előbb a fiatalurat intézzük el.
A betörők rávetették magukat a halálra rémült Monyra, kezét-lábát összekötözték, száját felpeckelték. A két nő reszketett, mint a kocsonya, de azért mulattak a dolgon.
- Ti meg, csibéim, próbáljatok meg rendesen viselkedni, mert megmondlak Prospero bácsinak- mondta Himbalique,
azzal átadott egy lovaglópálcát Alexine-nek, és megparancsolta, hogy üsse Monyt, ahogy csak bírja. Aztán mögé állt, s elővette ceruzavékony, ámde igen hosszú dikicsét. Puncilina most már határozottan élvezni kezdte a dolgot. Himbalique először is paskolni kezdte a seggét. Markolászta, gyúrogatta kövér, pihés fenekét, aztán fél kézzel előrenyúlva a csiklóját kezdte birizgálni, s hirtelen befúrta hosszú, vékony gilisztáját. Puncilina meg-meglódította a seggét, s ütötte-verte Monyt, az meg se védekezni, se kiabálni nem tudott, csak vonaglott, mint a fába szorult féreg; a teste először pipacsvörös lett, aztán lilulni kezdett.
Ahogy a giliszta mind mélyebbre nyomult, Puncilina egyre nagyobbakat ütött:
- Nesze, te rohadt dög, nesze te disznó! - kiabálta. - Himbikém, szúrd be tövig a fogpiszkálódat. 

Mony teste hamarosan egy merő vér volt.
Közben L'Obasso felkapta Alexine-t, és az ágyra dobta. Elkezdte harapdálni a cicijét, mely lassanként meredezni kezdett. Aztán lecsúszott a picsájára, az egészet befalta, s közben tépdeste szép, szőke, göndör pinaszőreit. Fölkelt, elővette hatalmas, ámde rövid, lila fejű fütykösét. Hasra fordította Alexine-t, s verni kezdte nagy, rózsaszín valagát; közben húzogatta kezét a vágatban. Aztán bal kézre vette a nőt, hogy a picsája jobb kézre essen. A ballal a szakállába markolt... Alexine elsírta magát, s egyre hangosabban jajveszékelt, mert közben L'Obasso megint verni kezdte a valagát. Reszketett a kövér, rózsaszínű combja, rengett feneke, valahányszor L'Obasso nagy, szőrös mancsa lecsapott rá. Végén megpróbált védekezni. Kicsi kezével karmolászni kezdte a szőrös pofáját. Ugyanúgy tépkedte a szakállát, mint a férfi az övét a lába közt:
- No jó - mondta L'Obasso és hasra fordította.
Alexine ekkor látta meg, hogyan dugja seggbe Himbalique Puncilinát, az meg hogyan csépeli a vérben fetrengő Monyt; egészen tűzbe jött a látványtól. L'Obasso tömzsi fasza a seggét döfködte, de nem talált be, hol jobbra csúszott, hol balra, hol fölé, hol alá, aztán mikor végre betalált, akkor L'Obasso megragadta sima, párnás derekát, s borzasztó erővel húzni kezdte maga felé. Alexine csak azért nem ordított fel fájdalmában, amikor az irtóztató husáng feszegetni kezdte fenekét, mert az előzményektől már teljesen begerjedt. Mikor a bunkó túljutott a gyűrűn,
L'Obasso azonnal kirántotta, aztán hanyatt fordította Alexine-t, és úgy vágta be neki. A hatalmas szerszám alig akart bemenni, de mikor már benn volt, Alexine összekulcsolta a lábát a betörő derekán, és olyan szorosan tartotta, hogy most már ha akart se tudott volna kijönni. Veszett nagy kúrás kezdődött. L'Obasso szívta a mellét, közben a szakálla izgatóan csiklandozta a bőrét, Alexine meg benyúlt a betörő gatyájába, és az ujját feldugta a seggébe. Aztán vadállatok módjára harapdálni kezdték egymást, s járt a seggük, mint a motolla. Frenetikusan élveztek el: De Alexine vaginája még mindig annyira nyomorgatta L'Obasso durungját, hogy az megint meredezni kezdett. Alexine lehunyta a szemét, úgy élvezte a repetát. Tizennégyszer élvezett el, L'Obasso pedig háromszor. Mikor magához tért, észrevette, hogy csupa vér a segge meg a pisája: L'Obasso irdatlan nagy lőcse össze-vissza sebezte. Aztán meglátta Monyt, amint a földön fetrengett.
Egy merő seb volt a teste. Puncilina a félszemű Himbalique parancsára térdre ereszkedett és szopni kezdte a faszát.
- Na, felállni, anyóca! - kiáltotta L'Obasso.
Alexine engedelmesen felállt, L'Obasso pedig úgy picsán rúgta, hogy rázuhant Monyra. Aztán összekötözte kezétlábát, felpeckelte száját, s ügyet sem vetve rimánkodására, felkapta a lovaglópálcát, és csíkosra verte rózsaszín valagát. Reszketett a nagy segg, suhogott a pálca, aztán a háta, a hasa, a combja és a melle is megkapta a magáét. Alexine vonaglott, kapálózott, egyszer csak nekiütközött Mony hulla- merev faszának, az meg merő véletlenségből beleakadt a pinájába, s hopp, már bele is csusszant.
L'Obasso még vadabbul kezdte suhogtatni a pálcát, ütötte Mony-t, ütötte Alexine-t, azok meg kegyetlenül élvezték. A szőke szépség csinos rózsaszínű bőre hamarosan nem is látszott, úgy ellepték a hurkák meg a vér. Mony elájult, aztán
hamarosan Alexine is. L'Obassonak elfáradt a karja, s Puncilina felé fordult, aki továbbra is szorgalmasan szivatytyúzta Himbalique gilisztáját. De a paraszt állatja nem bírt elélvezni.

L'Obasso ráparancsolt a barna szépségre, hogy rakja szét a lábát, aztán mögé térdelt. Nagy nehezen beerőszakol ta a faszát. Puncilinának nagyon fájt, de fenséges nyugalommal tűrte, s közben rendületlenül szopta Himbalique faszát.
Aztán L'Obasso, miután benyomta neki tövig, rászólt, hogy emelje fel a jobb karját, s falni kezdte sűrű, bozontos hónalját. Akkora erővel jött az élvezet, hogy Puncilina összecsattantotta a fogát, s átharapta Himbalique faszát.
Aztán elájult. Himbalique felvisított, mint a disznó, ha vágják, de a makkja már sehol se volt. L'Obasso, miután elélvezett, kirántotta durungját az ájultan heverő Puncilina picsájából.
Himbalique egy szempillantás alatt elvérzett.

- Szegény Himbalique - mondta L'Obasso -, neked már jobb, ha megdöglesz. - Azzal előhúzta a kését, belevágta Himbalique-ba, aztán a faszáról csüngő gecit Puncilina seggére rázta. Himbalique szó nélkül kifingott.
L'Obasso szépen felhúzta a gatyáját, kirámolta a fiókokat, kizsebelte a ruhákat, összeszedte az ékszereket és órákat.
Aztán megakadt a szeme az ájultan heverő Puncilinán.
- Bosszút kell állnom Himbalique-ért - gondolta, azzal ismét előhúzta a kését, és iszonyú erővel Puncilina segge közé vágta; a lány meg se moccant. L'Obasso bennehagyta a kést a seggében. Hajnali hármat ütöttek az órák. Kiment, ahogy jött, a padlón pedig ott maradt a négy test, elnyúlva vérben, szarban, geciben, leírhatatlan összevisszaságban.
Mikor leért az utcára, Ménilmontant felé indult, vidáman ezt énekelte:

Ha segg hát legyen seggszagú
Ne otkolontól bűzlő

valamint:

Jaj elsülök
Jaj felsülök
Hát gyújts meg, gyújts meg, kicsikém!

 2012.03.28. 21:13 komment

Címkék: irodalom szex pornó bizarr vicces szöveg erotikus baszás vbk vessző 11000 Apollinaire Tizenegyezer :Bizarr :VBK

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása