Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Dr. Lomp bokros teeendői miatt sajnos elmaradt a szokásos hétfői terápiás foglalkozás, de a doktor úr van olyan lelkiismeretes, hogy nem hagyja kis betegeit a helytelen viselkedésük következményei miatt sokáig szenvedni. Ezért most bepótolja a panaszfelvételt, és este megkezdi a kúrát is. 

Bizonyára mindenkivel előfordult már, hogy elkésett. Vannak azonban notorikusan késő emberek is, akik nehezen indulnak el otthonról, nem tudják kiszámolni az elkészüléshez szükséges időt, stb. Ennek a kis betegnek még szerencséje van, mert igaz, hogy barátnőit megbántja, azzal, hogy állandóan késik mindenhonnan, ebből MÉG komoly baja nem származott. Az emberek szeretik, ha megtisztelik őket azzal, ha a másik is odaér megbeszélt időpontra, de ha valaki munkahelyéről késik, az probléma lehet, nem is mindenkinek olyan a munkája, hogy ezt megengedhesse magának. De most hallgassuk magát a panaszost:

A terápia >>ITT<< nézhető meg.

A videó data tárról >>INNEN<< tölthető le

 2012.03.14. 15:12 komment

Címkék: terápia beszélgetés kúra panasz dr gyógymód pain elite késik késő viselkedésterápia lomp dr-lomp-rendel panaszfelvétel :Bizarr :VBK

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása