Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Rémy Couture, a francia nyelvű Quebec államban (Kanada) élő sminkmester 2009 őszén kap egy emailt egy magát Steve Lacombe nevező fazontól, aki azt írja neki, hogy látta a portofólióit, és szeretné ha őt és barátnőjét Rémy "megcsinálná" a közelgő Halloween partira. Rögtön másnapra meg is beszélnek egy személyes találkozót, Rémynél, aki beízzitja a fotóst is. A megrendelő másnap felhívja, azzal, hogy, nem találja a házat, inkább találkozzanak egy közeli utcában. Mikor odaér, egy férfivel és egy nővel találja megát szemben, akik elveszik a telefonját, és közlik, hogy le van tartóztatva, a közerkölcs megsérétsének vádjával. Először nem hisz a fülének, megpróbál meglépni, majd kéri, hogy a rendőrök igazolják magukat. Kihívnak még egy járőrkocsit, megbilincselik és rögtön be is viszik. Kabátjáért, tárcájáért nem mehetett vissza. Kiderül, hogy az ügy hátterében az Interpol áll, akiknek felkeltette az érdeklődését Rémy weboldala (InnerDepravity.com), ahol Rémy egy saját maga alakította, kitalált sorozatgyilkos 'naplóját' csinálgatta nagy buzgalommal. A sminkeket és a speciális effekteket is ő készítette, az oldal húsz képsorozatot és két rövidfilmet tartalmazott. Természetesen, /mint minden maszkos és effektező/ megpróbált a lehető legrealisztikusabban dolgozni. Az oldal célja az volt, hogy valami olyat csináljon, amit előtte még senki, hogy gyakorolja a és kiélje mesterségét és egyben hobbiját, hogy megbotránkoztassa az embereket és hogy csináljon magának egy kis hírverést újabb megerendelések reményében.

Emberünk megpróbálja elmagyarázni, hogy a weblapon semmi sem igazi, ez csak egy fikció, a vér nem valódi, sem állatnak sem embernek nem esett bántódása, és tudomása szerint a horror film, kép készítését sehol nem tiltja a törvény. Mikor megkérdezte, mégis mikor fogják elengedni, a válasz ez volt: Minden attól függ, mennyit hajlandó elmondani nekünk. Az egész ügyet igazából, egy a myspace-n írt mondata indította el. (‘Avec mon art, j’aime aller au-delà de ce que les gens pourraient voir contre la moralité.’ / ‘With my art, I like to go beyond what people would like to see against morality’). Emiatt a mondat miatt nyitottak aktát róla 2009 januárjában, az Interpol pedig kétnaponta őrjöngve hívta a Quebeci rendőrséget, hogy ugyan letartóztatták-e már Rémyt. Mikor kikérdezték, nem kért ügyvédet maga mellé, mert úgy gondolta semmi törvénytelenséget nem csinált, azon kívül hogy a képek és s videók bizonyára megbotránkoztattak néhány embert, akik még soha életükben nem láttak horrorfilmet. Miután felvették a jegyzőkönyvet és az ujjlenyomatokat, éjféltájban kirakták pénz, kabát meg minden nélkül. Mire hazavergődött 'örömmel tapasztalta', hogy a lakását átkutatták, a zárt ajtókat feltörték, minden szanaszét dobáltak. Elvitték a számítógépeit, a kreditkártyáit, számláit, útlevelét. Többször volt a bíróságon, weboldalról le kellet vennie a tartalmat.

A bíróságon olyanok hangzottak el többek között, mint hogy megcsonkított nők előtt maszturbál és amúgy is minden áldozat nő. Rémy ezt azzal magyarázta, hogy a szociopata sorozatgyilkosok (akik nem buzik, mint pl. John W. Gacy vagy Jeffry Dahmer) gyakorlatilag kivétel nélkül nőket gyilkolnak. Ezenkívül soha nem maszturbált, csak úgy csinált mintha, és természetesen a nők sem voltak megcsonkítva. A gépén lévő képeket és felvételeket pszichológusok és egy profilkészítő is áttanulmányozta. Felteszi a kérdést, hogy vajon ezek, a többi horrorfilmkészítő és horror maszkmesterek munkáit is átnézik, és profilt állítanak fel róluk a munkáik alapján?

És végül néhány randomkép a híresebb képsorozatokból:

 2011.04.30. 22:00 komment

Címkék: horror videó art vér durva smink maszk pszichózis vbk sminkmester Kanada Rémy Couture :Durva :VBK

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása