Ötödik fejezet - Amelyben a herceget összetévesztik egy másikkal, de lebukik, mert csak két golyója van. Lesz még itten óriáscsikló, és homoerotikus incest tematika is.

- Kokodryoff tábornok őexcelenciája pillanatnyilag nem tudja fogadni. Éppen a lágytojását tunkolgatja.
- Én viszont - felelte Mony a portásnak - az ő ordonánc tisztje vagyok. Nevetségesek maguk péterváriak az örökös bizalmatlanságukkal... Nézze meg az egyenruhámat! Remélem, nem azért hívattak Szentpétervárra, hogy portások packázzanak velem!
- Mutassa a papírjait! -mondta a cerberus, egy tagbaszakadt tatár.
- Nesze! - mondta Mony, s válaszképpen az orra alá dugta pisztolyát. A kapus sóbálvánnyá dermedt, majd mély meghajlással utat engedett a katonatisztnek.

Mony a sarkantyúját pengetve felsietett az első emeletre. A palota Kokodryoff hercegé volt, őt kellett Monynak Távol-Keletre kísérnie. Sehol egy teremtett lélek. Mony előző nap találkozott a tábornokkal a cárnál, s most nagyon furcsállotta ezt a fogadtatást, hiszen a tábornok rendelte ide, és ő a megadott időben érkezett. Benyitott egy ajtón, és egy nagy, sötét, üres szalonba jutott.
- Na, annyi baj legyen - mormogta magában -, most már nem hátrálhatunk meg. Folytassuk felderítőutunkat.
Benyitott egy újabb ajtón, mely magától bezárult mögötte. A helyiség még sötétebb volt, mint az előző.

Lágy női hang szólította meg franciául:
- Fjodor, te vagy az?
- Igen, én vagyok, szerelmem! - mondta Mony halkan, de határozottan, s majd kiugrott a szíve. Gyorsan elindult a hang irányába, és egy ágyhoz ért. Egy talpig felöltözött nő hevert rajta. Szenvedélyesen magához ölelte Monyt, s átdugta a nyelvét a szájába. Mony viszonozta a csókot. Felhajtotta a szoknyáját. Széttárta a combját. A lába meztelen volt, selymes bőréről felséges verbénaillat áradt a hullámokban feltoluló odor di femiraíval keveredve. Mony megfogta a pináját; nedves volt.
- Tosszunk - suttogta a nő. - Nem bírom tovább... Gonosz ember, már egy hete felém se nézel.
Mony válaszképpen előkapta rettentő buzogányát, majd teljes fegyverzetben felmászott az ágyra, s felbőszült fütykösét benyomta az ismeretlen hölgy szőrös picsájába.
- Gyere belém - susogta a nő kéjesen fészkelődve. - Olyan jól csinálod...
Közben marokra fogta a zászlódíszbe öltözött péniszt, s tapogatni kezdte a két kis függeléket, melyet a közhiedelemmel ellentétben nem azért hívnak testiculumnak, mert a szerelmi aktus tanúja, hanem mert olyan fejecske, mely a vitulából - azaz kisokosból - kilövellő velős anyagot tárolja, miként az igazi fej is velőt tartalmaz, agyvelőt, mely a mentális funkciókat biztosítja.
Az ismeretlen hölgy gondosan végigtapogatta Mony golyóit. Egyszer csak felsikoltott, s egy hirtelen lökéssel kiakolbólította támadóját:
- Maga becsapott engem, uram - kiáltott fel -, a szeretőmnek három van.

Kiugrott az ágyból, felkattintotta a villanyt, és lőn világosság. A helyiség egyszerűen volt berendezve: ágy, székek, asztal, bidé, kályha. Az asztalon néhány fénykép, egyiken katonatiszt, a preobrazsenszkojei ezred egyenruhájában: igazi vaddisznónak látszott.
Az ismeretlen hölgy magas volt. Szép gesztenyehaja kicsit összezilálódott. Kivágott ingéből kiduzzadt a melle, kékeres, fehér keblei csipkeágyban pihegtek. A szoknyája szűziesen leengedve. Haragosan, megrökönyödve állt Monyval szemben, aki az ágyon ült, álló fasszal, két kezét kardja markolatán nyugtatva:
- Uram - mondta a fiatal hölgy -, szemtelensége méltó ahhoz az országhoz, amelyet szolgál. Egy francia sohasem lett volna annyira bárdolatlan, hogy visszaéljen a kínálkozó alkalommal. Kérem, távozzék.
- Asszonyom - felelte Mony -, én román herceg vagyok, Kokodryoff herceg új vezérkari tisztje. Csak nemrég érkeztem Pétervárra, még nem ismerem a város szokásait, s minthogy csak úgy tudtam bejönni ide - jóllehet elöljáróm rendelt a palotába -, hogy pisztollyal fenyegettem meg a portást, úgy gondoltam, dőreség volna kielégítetlenül hagyni egy nőt, kinek vaginája szemmel láthatólag hímtagért esedezik.
- Legalább szólhatott volna - mondta a nő az ütemesen verdeső hímtagra sandítva -, hogy maga nem Fjodor. És most menjen.
- Nahát - sóhajtotta Mony -, pedig maga párizsi nő, nem kéne kényeskednie... O, ki adja vissza nekem Alexine Capbeát és Puncilina de Chegbecourte-ot!

- Puncilina de Chegbecourte! - kiáltott fel a nő - Maga ismeri Puncilinát? Én a húga vagyok, Heléne Verdier; igazából őt is Verdier-nek hívják, én meg a tábornok lányának vagyok a házitanítója. Van egy szeretőm, Fjodor. Katonatiszt. Három golyója van. Ekkor nagy lárma hallatszott az utcáról. Heléna odament az ablakhoz. Mony mögéje állt. A preobrazsenszkojei ezred haladt el alattuk. A zenekar egy régi melódiát játszott, a katonák pedig szomorúan énekelték:

Mehetsz a háborúba, baszd
Meg anyád, te szegény paraszt!
Feleséged nyitott likát
Csak hágják meg süldő bikák!
A te farkadat meg legyezzék
Szibériai kis legyecskék.
Csak pénteken ne add oda
Faszod, mert az a böjt szaka.
Akkor cukrot se adj soha,
Mert az a holtak csontpora.
Hadd lássák csak a tiszt urak,
Hogy basszuk a kancájukat.
Még az ő pinája is szűkebb,
Mint akárhány szép tatár szűznek.
rajta, baszd meg az anyád! 

Hirtelen félbeszakadt a zene, s Heléna felkiáltott. Egyik tiszt felnézett, és Mony a fénykép alapján felismerte Fjodort.
- Isten veled, Heléna - kiáltotta Fjodor a kardját lengetve
- megyek a háborúba... Többé nem látjuk egymást.
Heléna halottsápadt lett, és ájultan hullott Mony karjaiba, az meg szépen átvitte az ágyra.
Először is levette a fűzőjét, s kiszabadította a mellét. Csodálatos csöcsei voltak, rózsaszín volt a hegyük. Mony megszopdosta őket, aztán kioldotta a szoknyáját, lehúzta, és sorban leszedegette alsószoknyáit meg a blúzát. Heléna egy szál pendelyben maradt. Mony őrült izgalomban lebben- tette föl a fehér vásznat a kifogástalan szépségű lábak páratlan kincseiről. A harisnyája combközepéig ért, s a combja olyan kerek volt, mintha elefántcsontból esztergálták volna. A has alján rejtező titokzatos barlangot szent pagony oltalmazta, mely rőt volt, mint az ősz. A sűrű bozót alján megbúvó szoros ajkakból csak egy kis rés látszott, oly vékony, mint egy rovás az inkáknál naptár gyanánt szolgáló oszlopokon.

Mony nem élt vissza Heléna ájultságával. Lehúzta a harisnyáját, s mosdatni kezdte, mint a macska. Szép volt a lába, és olyan párnás, mint egy csecsemőé. A herceg nyelve a jobb láb ujjairól indult el. Lelkiismeretesen kitisztogatta a nagylábujj körmét, aztán az ujjak közét kezdte nyalogatni. Hosszan elidőzött a kisujjon, cuki volt, cuki. Megállapította, hogy a jobb lábának málnaíze van. Aztán apró nyelvcsapá- sokkal a bal lábujjak közeit kurkászta át, s úgy találta, hogy a bal láb íze viszont a mayence-i sonkáéra emlékeztet.
Ekkor Heléna kinyitotta a szemét és megmozdult. Mony abbahagyta a macskamosdatást, s nézte, mint nyújtózkodik egy óriásit a szép, nagydarab, duci leányzó. Ásításra nyíló szájából, apró, elefántcsont fogai közül előbukkant rózsa- szín nyelve. Aztán elmosolyodott.

HELÉNA: Hercegem, micsoda helyzetbe hozott engemet?
MONY: Heléna! csakis az ön javát akartam, amikor kényelembe helyeztem. Jó szamaritánus módjára cseleked- tem. Jótét sohasem vész kárba, s én is felséges jutalomban részesültem: megszemlélhettem bájait. Maga felséges nő, Fjodor földhöz verheti a seggét örömében.
HELÉNA: Oh jaj, nem láthatom többé! Meg fogják ölni a japánok!
MONY: Szívesen lépnék a helyére, de fájdalom, nincs három golyóm.
HELÉNA: Jaj, miket beszélsz, Monykám, ami két golyód van, az éppen olyan jó, mint az övé. -
MONY: Igazán, te kis disznó? Na várj csak, lecsatolom az övemet... Úgy ni. Mutasd a popódat... milyen kövér, kerek, húsos... Mint egy harsonázó pufók angyalka... igaz is! el kell hogy fenekeljelek a nővérkéd, Puncilina tiszteletére... klik, klak, plán, plan...
HELÉNA:  Jaj! Jaj! Jaj! Elönt a forróság, csupa lucsok vagyok,
MONY: Milyen sűrű a szőröd... klik, klak; muszáj pirulásra bírnom azt a nagy, kövér hátsó arcodat. Nini, nem haragszik, amikor mozgatod egy kicsit, olyan, mintha vigyorogna.
HELÉNA: Gyere közelebb, hadd gomboljam ki neked, mutasd azt az óriásbébit, aki az anyucikája ölében akar melegedni. De szép! Pici, piros feje van, és teljesen kopasz. Hűha, alul viszont csupa szőr, milyen fekete, és milyen sprőd. Milyen szép ez a kis árva... tedd be, Mony, kiszívom, szétszopom, belesütöm magamba...
MONY: Várjál, előbb beszázszorszépezek neked... 
HELÉNA: Hú de jó, érzem a nyelvedet a vágatomban... benyomul a rózsaablakomba. De ugye nem vasalod ki teljesen a segglyukamat, hagysz benne néhány ráncot? Figyelj, ezt kapd ki. Hűha, már az egész arcodat beleprésel- ted a fenekembe... Hohó, fingok... Már megbocsáss, de nem tudtam visszatartani!... Jaj de csipked a bajuszod, és folyik a nyálad... disznó, folyik a nyálad. Na add ide azt a bunkós faszodat! hadd szívjam meg... szomjas vagyok...
MONY:  Hű de ügyes a nyelved, Heléna. Ha olyan jól.., tanítod a helyesírást, mint ahogy a pennámat forgatod, akkor te vagy a tanítók gyöngye... Hú, hogy ütögeted nyelveddel a makkom lukát... Most meg a makkom tövén érzem... letisztogatod a gyürkémet a meleg nyelveddel. O, te nyelv zseni, utolérhetetlenül szivattyúzol!... Ne szívd olyan erő- sen. Az egész makkomat bevetted a pici szádba. Fáj... Jaj! Jaj! Jaj! Jaj! Belebizsereg a farkam... Jaj! Jaj! Ne harapd szét a tökömet... hegyes a fogad... Ez az, térj vissza bunkócskámra, azt kell kezelésbe venni... Szereted a makkot, mi?... te nőstény disznó... Fuj! Juj! Juj!... jön... a .... A disznó... az egészet lenyelte... Várj csak, add ide a kövér prundládat, hadd nyaligáljam, míg fel nem áll a faszom...
HELÉNA: Csináld erősebben... Mozgasd gyorsabban a nyelved a gombocskámon... Érzed, hogy duzzad meg a csiklóm... mi?... ollózzál be nekem... Ez az... Told be jól a hüvelykujjadat a picsámba, a mutatóujjadat pedig a seggembe. Jaj de jó!... de jó!... Figyelj! hallod, hogy szörcsög a hasam a gyönyörűségtől?... Ez az, bal kézzel a bal mellemre... Morzsold szét a bimbót... Élvezek... érzed, hogy jár a seggem, mekkorákat lökök... disznó! de jó... gyere, basszál meg. Add ide a faszodat, addig fogom szopni, míg fel nem áll, franciázzunk, te leszel felül...

Hogy felugrott egyből, te disznó, nem tartott sokáig, vágd be... Várjál, becsípted a szőrömet. Szívjad meg a dudámat... Úgy, most jó!... gyere egész belém... azaz! maradj ott, ne menj ki... szorítlak... összeszorítom a fenekemet... jól vagyok... Meghalok!. Mony... a nővérem is ekkorát élvezett veled?... nyomjad... a lelkem mélyéig megy... úgy élvezem, hogy bele is halok... nem bírom tovább... kedves Mony... menjünk el együtt. Jaj, nem bírom tovább, én már megyek...
Mony és Heléna egyszerre élveztek el. Aztán Mony tisztára nyalta Heléna picsáját, Heléna pedig hasonlóképpen járt el Mony faszával.
Mony gombolkozott, Heléna öltözködött; egyszer csak női sikolyok ütötték meg fülüket.
- Semmi - mondta Heléna -, Nagyezsdát fenekelik: ő Wanda szobalánya, az meg a tábornok lánya és az én tanítványom.
- Hadd nézzem meg - kérte Mony.

Heléna félmeztelenül egy sötét, csupasz helyiségbe vezette Monyt, s onnan egy üvegezett kis nyíláson át egy leányhálószobába láthattak. Wanda, a tábornok lánya szemrevaló, tizenhét éves nőszemély volt. Kancsukát lengetett kezében, azzal csapkodott egy csinos szőke lányt, aki négykézláb, felhajtott szoknyával állt előtte. Az volt Nagyezsda. Csodálatos, hatalmas segge volt, mely valószínűtlenül gömbölyödött vékony dereka alatt. A kancsukaütésektől fel-feldobta magát, s a segge mindha egyre dagadt volna. Csupa-csupa András-kereszt borította: a kegyetlen kancsuka nyomai.
- Soha többé, úrnőm, soha többé - kiabálta Nagyezsda, s ahogy fölemelte a seggét, a lenszőke bozótból kivillant tátongó pinája.
- Na eredj - kiáltott rá Wanda, azzal nagyot rúgott a picsájába, Nagyezsda meg vinnyogva eliszkolt.
Aztán a lány kinyitotta egy kis fülke ajtaját, s előlépett egy tizenhárom-tizennégy éves, sovány, barna, romlott arcú kislány:
- Ez Ida, az osztrák-magyar követségi dragomán lánya - súgta Heléna Mony fülébe - Wanda barátnője: együtt vannak sülve-nyalva.
A kislány hanyatt döntötte Wandát az ágyra, felemelte a szoknyáját, aztán rábukott a sűrű csalitosból meredező, kisujj hosszúságú csiklóra, és frenetikusan szopni kezdte.
- Szopjad, szopjad, Iduskám-búgtaszerelmesen Wanda - nagyon felizgultam, nyilván te is. Nincs annál izgatóbb,
ha az ember egy ilyen dagadt valagot korbácsol, mint a Nagyezsdáé. Ne szopj tovább... gyere, megbaszlak.
A kislány felhajtotta a szoknyáját, és a nagy mellé telepedett. Wanda vaskos lába mellett ugyancsak furcsán hatottak sovány, inas, barna combocskái.
- Érdekes - tűnődött Wanda - neked már elvettem a szüzességedet a klitoriszommal, de én még mindig szűz vagyok.
Ám az aktus már elkezdődött, s Wanda dühödten szorongatta kis barátnőjét. Egy pillanatra megállt, s megsimogatta alig pelyhedző punciját. Ida pedig eképpen szólott:
- Wandácskám, férjecském, milyen szőrös vagy! Basszál meg!
A klitorisz hamarosan benyomult Ida hüvelyébe, s Wanda dundi segge dühödt táncba kezdett.
Mony magán kívül volt a látványtól; becsúsztatta a kezét Heléna szoknyája alá, és szakszerű kézimunkába kezdett.
Heléna sem maradt adósa, megmarkolta vastag farkát, s miközben a két leszboszi veszettül tépte-marta egymást, szép lassan, komótosan veregette a deli tiszti faszt. A tag immár födetlen feje füstölögni kezdett. Mony megfeszítette a vádliját, és idegesen csipkedte Heléna gombocskáját.
Egyszer csak Wanda kivörösödve, zilált hajjal felpattant a kis barátnőjétől, az meg kikapott egy gyertyát a gyertyatar- tóból, s azzal végezte be a jól megtermett klitorisz munkáját.
Wanda odament az ajtóhoz, és behívta a halálra rémült Nagyezsdát. A szőke szépség úrnője parancsára kikapcsol- ta ruháját, előbuggyantotta hatalmas csöcseit, aztán fele- melte a szoknyáját és odatartotta a seggét. Wanda felmere- dő pecke hamarosan mélyen bent járt a bársonyos fenék- ben, s férfi módra közlekedett benne. A kis Ida melléről - mely bájos volt, de lapos - lecsúszott a ruha; a kislány beült Nagyezsda lába közé, ott folytatta a gyertyajátékot, s közben nagy szakértelemmel nyalogatni kezdte a szobalány pináját.
Mony ekkor élvezett el Heléna szorító ujjaiban, s nagyot placcsant a geci az ablaküvegen. Megijedtek, hogy a buzeránsok még észreveszik őket, és odébb álltak.

Egymást átkarolva haladtak a folyosón:
- Miért mondta a portás -kérdezte Mony -, hogy "a tábornok éppen a lágytojását tunkolgatja"?
- Odanézz - felelte Heléna, és egy résnyire nyitott ajtón át Mony meglátta elöljáróját, amint a dolgozószobája közepén állva éppen egy bájos kisfiút kúrogatott. A fiú gesztenyehaja fürtökben omlott a vállára. Oly ártatlan volt angyali, kék szemével, mint a görög ifjak, akiket az istenek annyira szeretnek, hogy fiatalon megölik őket. Szép fehér, kemény feneke szemérmesen, mintegy vonakodva fogadta el a férfias ajándékot. A tábornok leginkább Szókratészre emlékeztetett.
- A tábornok maga neveli tizenkét éves fiát - mondta Heléna. - A portás hasonlata kissé pontatlan volt; hiszen a tábornok nem táplálkozik, hanem táplál: ily módon nyújt testi-lelki táplálékot férfi ivadékának. Az alapoknál kezdve veri bele a tudományt, s e sziklaszilárd ismeretanyagra támaszkodva a fiatal herceg akár birodalmi tanácsosságig is viheti.
- Az incesztus - jegyezte meg Mony - csodákat művel. 
A tábornok a hetedik menyországban járt, vérbe borult szemével révülten bandzsított.
- Szerjóskám - kiáltotta elfúló hangon - érzed-e a szerszámot, mely nem csak nemzett tégedet, de immár embert is farag belőled? Vésd jól eszedbe: Szodoma a civilizáció jelképe. A férfiszerelem istenhez hasonlatossá tette volna az embert, s minden baj csakis abból az állítólagos vágyból származik, melyet a két nem táplál egymás iránt. Ma már csak egyetlen módon lehet megmen-
teni a balsors sújtotta, szent Oroszországot: ha beleplántálnánk a szókratészi szerelmet a bepókhálósodott alfelekbe, a nők pedig mindig Leucadia szigetére vonulnának, s ott vennének leckéket a sapphói szerelemből. Azzal kéjesen felhörgött, és beleélvezett fiacskája bűbájos fenekébe.