
Felnőtt tartalom!
Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 évesA belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Messze van még a hétvége, mégsem árt már most elkezdeni gondolkodni mit is csináljunk majd, (ehhez szeretnék néhány ötletet adni a következő képek segítségével) és ha sikerült dönteni még a szükséges kellékeket is be kell szereznünk ugye...
Néha ellátogatok egy buzi nekrofilekneknek fenntartott kis fóruma, ahol igazán érdekes dolgokat szoktam látni. Onnan valók ezek az alkotások is, a legjobbakat természetesen a végére hagytam, de majd látni fogja, (aki kicsit is ért a művészetekhez), hogy igazi gyöngyszemek ezek, remélem az akotások egyszer hazánkba is elkerülnek. Méltó kiállítási támája lehetne ez, a már unalomig ismételt csendéletek, pucér nők és tájképek után a Nemzeti Múzeumnak is.
A VBK-n volt asszem ezekből a képekből két sorozat is, amit nem sikerült már ide kimenteni, ezek is kicsikét összevisszaságban vannak, na de ki nem szarja le... És van még egy posztra való képecske mennyiség, jujdejó, mi?
Aki nem ismerné fel az első képet, az szégyelje magát annak elmondom: igen, ő Veronica Moser, a szívszerelmem!
A képek jó részét egy szovjet orosz bloggertől kaptuk, aki egyenesen Orosz földről küldte őket medvék húzta trojkán. Majd egy hónapig tartott a viszontagságos és kalandos út ide a szerkesztőségünkbe, szóval köszönjük neki.
Bizony ti is küldhettek mindenféle érdekes képeket, videókat meg mindent amit neten találtok, vagy ti csináltatok, mert akkor ti is lehettek a nap hősei, és az azért jó, mert.... mert... nah... hát ennek olyan sok előnye van, hogy inkább bele sem kezdek egy több oldalas felsorolásba, és azért is, mert különben tényleg válság lesz a blogon :S. Ide lehet küldeni egész nyáron mindenféle tutiságot, különben mindenkit jól leitatok jól leitatatom magam és mindenkit megbaszok.
vbk.puruttya@gmail.com
Ja és szerkesztőnek is lehet jelentkezni éjjel-nappal a fenti címen.