Az "égi temetés" hagyományának gyakorlati okai vannak.Tibet nagy része ugyanis az erdők felett fekszik, így a hamvasztás nagyon költséges lenne, a föld alá temetés viszont nehezen megvalósítható, hiszen ahol egyáltalán van egy kis vékony talajréteg, az is fagyott. Sőt, ezt  az eljárást (mihez mantrázás, meg ilyenek is hozzátartozik) sem tudja mindenki megengedni magának, őket szimplán kiteszik valami sziklára.

Ezt a temetkezési szokást legelőször a 12. századi buddhista Halottas könyv említi meg.
Magát az eljárást a megfigyelők különbözőféleképpen írták le. A szerzetesek a test körül tömjént égetek és mantrát mondanak. A test szétbontását vagy egy szerzetes, vagy inkább egy test-megszaggató(k) végzi. Eközben beszélgetnek és kacagnak, mint minden más kétkezi munka esetén. A buddhista tanítás szerint ez megkönnyíti a lélek távozását egy új életbe.

Azon a helyen ahol naponta több halottat ajánlanak a keselyűknek, ott, szinte hízelegni kell, hogy egyenek, mindezt rituális tánccal érik el. Rossz ómennek tekintik ugyanis, ha a keselyűk nem eszik meg a testet vagy ha akár egy kevés is megmarad miután elrepültek. Azokon a helyeken pedig, ahol kevés „temetés” van, a keselyűk mohóbbak, néha el kell őket űzni az előkészületek alatt. A keselyűk nem tudják a csontokat megenni, így azokat aztán összetörik és valami tejes-vajas cuccal keverve a szintén ott várakozó varjaknak és hollóknak adják. Van, aki előbb az összetört csontos részeket próbálja a keselyűkre tukmálni, és csak aztán adja oda a húst. Szóval ez változó. A hajat levágják és vagy egyszerűen eldobják vagy monostorban őrzik.

A "Jhator" elég groteszknek hat a nyugati emberek számára, az élet mulandóságát szimbolizálja és egyfajta nagylelkű felajánlás a többi élőlény, ez esetben a keselyűk részére, amivel még egy utolsó piros pontot lehet a karmában szerezni. Sokan úgy gondolják, hogy ez a szertartás arra is szolgál, hogy a halott lelkét egyesítse az éggel, a legtöbb hozzáértő szerint azonban a tibeti budhisták szerint az élet ekkora már teljesen elhagyta a testet és nem más, mint szimpla holttest. A Kínai Népköztársaság (ami 1950-es évektől tartja ellenőrzése alatt Tibetet) barbár szokásnak tekintette a jhatort, ezért a az 1960-as években betiltotta, majd a 80-as években ismét engedélyezte. Akik nem ismerték a halottat, nem nézik végig a dolgot, fotózni, kamerázni pedig nagyon nagy bunkóságnak számít. Ezek a képek a család engelyével készültek.

Ezt a vidit csak youtubon lehet megnézni, sorryaboutit

És még egy uccsó videó: