Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Elegünk van már a boltban kapható feltétekből, amit az uzsonnára kiszemelt kenyérre kenhetünk? Nem csodálom, hiszen a változatos étkezés alapvető emberi igény. Ezért ma próbáljunk ki egy különleges és saját készítésű krémet, egyenesen a mesterszakácstól mesterszakácsból.

 2012.10.28. 02:09 komment

Címkék: orvos doktor pattanás ciszta keratin szmötyi kinyom

Szinte minden tinédzser találkozott már a bőrét undorítóvá tévő, alattomos, mocskos pattanásokkal! Vannak olyanok, akiknek ez a probléma még felnőtt korában is megmarad. A nők is szülés után tisztulnak le teljesen általában, megsúgom nekem is csak a szülést követően sikerült, mikor elapadt teljesen a tejem!

A megoldás a sok pénzé’ dolgozó sinter kozmetikusok, vagy a különféle pipere szarok, amit valjuk be, nem szívesen fizetünk ki, mert inkább be/szívunk/fújunk/baszunk belőle: Most egy hatalmas közhelyet fogunk ledönteni, ami nem más mint a „szépségnek ára van”!

Nem kerül semmibe a szépségünk, elég csak szólni a muternak és elmondani a paraméterek a beavatkozásról:

Akármilyen kellemetlen helyen is bukkan fel a leg különbözőbb kapacitású gennyzacskó, nincs az az anya, aki ne segítene a szépségünk maximalizálására!

Az más kérdés, hogy némelyik emberfajta korán érő típus és már igen fiatalon is fent áll ez a probléma, de erre is akad megoldás!
 

 2012.04.19. 22:59 komment

Címkék: beteg videó vicces kozmetika pattanás vbk :Agyfasz :VBK

süti beállítások módosítása