Második fejezet - Amelyben Bebascu megismerkedik két hölgyel, valamint fogadalmat tesz.

- Mihelyt megláttam, kisasszony, királynői szépségétől tótágast állt bennem a genitális szerelem, s jobban felhevültem, mint egy kupica törkölytől.
- Pörkölttől?
- Lábaihoz helyezem vagyonomat és szívemet. Lennénk csak együtt az ágyban, hússzor egymás után bizonyítanám érzelmem szilárdságát. Sújtson le rám a tizenegyezer szűz haragja, vagy testemet tizenegyezer vessző harapja, ha tódítok.
- Bódító!
- Érzelmeim kézzel foghatóan hitelesek. Nem árulok zsákbamacskát. És ez nem üres szólam.
- Kopj le rólam!

A párbeszéd a Malesherbes úton hangzott el egy verőfényes májusi reggelen. Virult a természet, még a verebek is a szerelemről csicseregtek a zöldellő párizsi fákon. Mony Bebascu egy elegánsan öltözött csinos lánynak csapta a szelet. A lány a Madeleine felé igyekezett, oly sebesen, hogy a herceg alig tudott lépést tartani vele. Aztán egyszer csak sarkon fordult, s kacagva így szólt:
- Na most már befejezheti; nem érek rá. A barátnőmhöz megyek a Duphot utcába, de ha nem fél két eszeveszetten kéj- és pénzsóvár nőtől, ha van lőpor a puskájában és suska a bukszájában, szóval, ha férfi a talpán, akkor jöjjön velem. Mony megpödörte kackiás bajuszát.
- Román herceg vagyok, örökös hospodár - vágta ki büszkén.
- Engem pedig - mondta a lány - Puncilina de Chegbecourte-nak hívnak, tizenkilenc éves vagyok, már tizenöt milliomos erszényét és tíz szuperhím zacskóját lappasztottam le.

Effajta szokványos és kevésbé szokványos dolgokról társalogva tették meg az utat a Duphot utcáig. Aztán felvonóba szálltak, és felmentek az első emeletre.
- Mony Bebascu herceg... a barátnőm, Alexine Capbea.
A szertartásos bemutatkozásnak egy obszcén japán metszetekkel díszített fényűző budoár volt a színhelye. A két barátnő ezután hosszú nyelves csókot váltott. Szép nagy darab volt mind a kettő.

Puncilina barna volt, szürke szeme hamiskásan csillogott, bal arcának alsó felét szőrös szépségpötty díszítette. Fakó bőre alatt dúsan buzgott a vér, arcán és homlokán pedig minduntalan ráncba szaladt a bőr, állandó szerelmi és pénzgondjairól árulkodva.
Alexine szőke volt, amolyan hamuszürkébe játszó szőke, amilyet csak Párizsban lát az ember. Bőre világos volt, mármár áttetsző. Elragadóan nézett ki bűbájos rózsaszínű pongyolájában, oly finom volt, és oly pimasz, mint a leghuncutabb múlt századi márkinők.
Miután így összeismerkedtek, Alexine elmondta, hogy volt neki már egy román szeretője, s bement a hálószobájába, hogy megmutassa a fényképét. A herceg és Puncilina utánament. Egyszerre vetették rá magukat, s vihorászva vetkőztetni kezdték. Lehullt a pongyola, csak egy kis batisztingecske maradt rajta; s előtűnt szép dundi párnás-gödröcskés húsa.
Mony és Puncilina hanyatt döntötték az ágyra, kiszabadították nagy, kemény, rózsaszín dudáit, s Mony mindjárt rájuk is bukott. Puncilina leguggolt, felhajtotta az ingecskét, szabaddá téve kövér, kerek combjait meg a köztük lévő szőrpamacsot, mely éppen olyan hamuszürkébe játszó szőke volt, mint a haja. Alexine felhúzta lábát az ágyra, a papucsa tompán puffant a padlón. Szétvetette a lábát, a seggét jól feltolta, hogy a barátnője kényelmesebben nyalhassa, kezével pedig görcsösen kapaszkodott Mony nyakába.
Az eredmény nem sokáig váratott magára, a feneke összehúzódott, egyre nagyobbakat löködött, és elélvezett:
- Disznók, ha már felizgattok, elégítsetek is ki.
- Azt ígérte, hogy hússzor bírja! - mondta Puncilina, és
levetkőzött.
Levetkőzött Mony is. Egyszerre lettek készen, s míg Alexine ájultan hevert az ágyon, kedvükre megbámulhatták egymást meztelenül. Mony meggusztálta Puncilina formás valagát, mely cérnaszál derék alatt rengedezett, Puncilina pedig megmarkolta Mony hatalmas faszát, mely szőrös töke fölött meredezett.
- Vágj be neki - mondta -, nekem még ráér.
A herceg becserkészte a tátongó puncit, Alexine összerezzent:
- Ne, te gyilkos! - kiáltotta.

Ám a hatalmas szerszám már tövig beszaladt, s ki-be járt benne, mint egy tolattyú. Puncilina felmászott az ágyra, fekete muffjával ráült Alexine szájára, Mony pedig mélyen benyalt neki a segge lyukába. Alexine veszettül dobálta a tomporát, közben befingerlizett Mony seggébe, akinek ettől még nagyobbra duzzadt a fasza. Jól belemarkolt Alexine seggébe, az meg hihetetlen erővel összerántotta, úgyhogy a hatalmas, vérvörös fasz jóformán moccanni sem bírt benne.
A trojka hamarosan elképesztő vágtába kezdett, sistergett a levegő. Alexine háromszor elélvezett, Puncilina pedig, miután ő is elélvezett, gyorsan megfordult és harapdálni kezdte Mony golyóit. Alexine úgy üvöltött, mint a kárhozottak, vonaglott, mint a kígyó, mikor Mony belespriccelte román gecijét. Puncilina gyorsan kiakolbólította a betolakodót, aztán egy helycserés támadás után vadul lefetyelni kezdte a habzó trutymót. Közben Alexine szájába vette Mony faszát, szépen letisztogatta, s addig nyalogatta, míg megint fel nem állt.
Egy perc múlva a herceg rávetette magát Puncilinára, de a farkával megállt a kapuban, s csak a csiklaját bizgatta. Közben a szájával keményen nyaggatta a lány dudáját. Alexine nyelve ide-oda fickándozott köztük.
- Vágd be - hörögte Puncilina -, nem bírom tovább.
De a fasz még mindig odakint vesztegelt. Puncilina már kétszer elélvezett, és a kétségbeesés kerülgette, mikor végre a méhéig bevágott a sistergős mennykő, akkor szörnyen bevadult, s akkorát harapott Mony fülébe, hogy egy darabja a szájában maradt. Lenyelte, éktelenül visítozott, s fennségesen dobálta a valagát. Monyt, úgy látszik, felizgatta, hogy patakokban folyik a füléből a vér, mert még nagyobb tempóra váltott, s ki sem jött a puncogóból, míg háromszor bele nem élvezett. Puncilina közben tízszer élvezett el.

Mikor Mony végre kihúzta véreres nagy faszát, csodálkozva vették észre, hogy Alexine eltűnt. Hamarosan megjött, kötszereket hozott Mony fülére, meg egy irdatlan nagy kocsiostort.
- Ötven frankért vettem a 3269-es fiáker kocsisától - rikkantotta - ezzel majd jobb belátásra bírjuk román barátunkat, ha nem akarózna felállnia. Hadd kötözzem be a sebét, aztán n jöhet a 69-es figura, Puncilinkám, attól felizgulunk.
Miközben Mony a fülét ápolgatta, a következő vérpezsdítő jelenetnek volt szemtanúja: Puncilina és Alexine fejtől lábig fekve buzerálták egymást. Alexine nagy, fehér, dundi valaga vidáman táncolt Puncilina arcán; gyermekfütyülőhöz hasonló, hosszú nyelvük járt, mint a varrógép, pinalé, nyál összefolyt, lucskos szőrük összeragadt, akkorákat sóhajtoztak, hogy meghasadt volna az ember szíve, ha nem a kéjtől jajongtak volna, s recsegett, nyikorgott az ágy a két széplány édes terhe alatt.
- Bassz seggbe! - kiáltotta Alexine.
Mony azonban annyi vért vesztett, hogy nem akart felállni a farka. Alexine felpattant, felkapta a 3269-es fiáker vadonatúj szilfa nyelű ostorát, meglengette, s akkorát vágott Mony hátára meg az ülepére, hogy az egyből megfeledkezett a füléről, s fájdalmában üvölteni kezdett. A pucér Alexine azonban, mint egy őrjöngő bacchánsnő, egyre csak ütötte.
- Fenekelj el engem is! - kiabált oda Puncilinának, mire az lángoló szemmel, teljes erőből verni kezdte Alexine reszkető valagát. Hamarosan Puncilina is izgalomba jött.
- Fenekelj el, Mony! - könyörgött, a herceg pedig, lévén a fenyítés nagymestere, fájdalmát legyőzve ütlegelni kezdte a két ritmikusan csukódó-nyitódó valagot. Mikor végre felállt neki, már nemcsak a füléből dőlt a vér, hanem az összes hurkából, amit a kegyetlen kocsis ostor harapott a testébe.
Akkor Alexine megfordult, vérvörösre vert, szép fenekét odatolta a hatalmas karó elé, felnyársalta rá magát, és nagyokat rikkantgatva dobálni kezdte csöcseit és tomporát.
Puncilina azonban nevetve szétválasztotta őket. A két nő újrakezdte a buzizást, Mony pedig, amúgy véresen, buzogányát ismét tövig nyomva Alexine seggébe, hatalmasakat döfködött rajta, amit partnere szörnyűségesen élvezett.
Lengett a töke, mint a Notre-Dame harangja, csak úgy kopogott Puncilina orrán. Egyszer csak Alexine segge összerándult, satuba szorította Mony makkja tövét, úgyhogy a herceg moccanni sem bírt. Úgy is élvezett el, hatalmasat spriccelve Alexine Capbea mohón nyeldeklő végbelébe.

Közben az utcán nagy csődület támadt a 3269-es fiáker körül. Egy rendőr megkérdezte a fiákerest, hova tűnt az ostora.
- Eladtam egy szép hölgynek a Duphot utcából.
- Szerezze vissza, mert rábaszik!
- Oké, főnök - mondta a bivalyerős normand kocsis, majd miután érdeklődött a házmesternél, becsengetett az első emeleten.
Alexine egy szál semmiben nyitott ajtót; a kocsis azt hitte, káprázik a szeme, aztán hogy Alexine bemenekült előle a hálószobába, üldözőbe vette, elkapta, s hátulról, négykézláb besummantotta neki irgalmatlan husángját. Hamarosan el is élvezett.
- A bresti kurva ég rakja bele a loboncos faszát! ordította.
Alexine rásegített neki néhány lökettel, s egyszerre élvezett el vele, Mony és Puncilina pedig a hasát fogta nevettében. A kocsis azt hitte, hogy rajta röhögnek, és éktelen haragra gerjedt.
- Rohadt geci tetves szemétláda szarháziak, rajtam röhögtök? Az ostorom, hol az ostorom?

Észrevette, felkapta, és teljes erejéből végigvert vele Monyn, Alexine-en és Puncilinán; az ugrándozó csupasz testeket hamarosan vérző hurkák borították. Ettől ismét felmeredt a dákója, ráugrott Monyra, és irgalmatlanul seggbe kúrta.
A bejárati ajtó nyitva maradt; az őrmester, elunván a várakozást, feljött megnézni, hova lett a kocsis, s épp e pillanatban lépett be a hálószobába: nem teketóriázott, azonnal elővette szolgálati fütykösét. Behelyezte Puncilina seggébe, az meg kárálni kezdett, mint a tyúk, és összeborzongott, amikor hozzáért az egyenruha hideg fémgombja.
Alexine sem sokáig árválkodott, kikapta tokjából a rendőr oldalán fityegő fehér gumibotot; s jó mélyre feltolta magának. Hamarosan mind az öten vinnyogva élveztek, a sok sebből folyt a vér a szőnyegre, a lepedőre meg a bútorokra, miközben lenn az utcán elvezették a sintértelepre az elárvult 3269-es fiákert; a ló végigfingta az utat, iszonyatos bűzfelhőket eregetve.